2024. március. 28. csütörtök

Több mint 22 milliárd forintot nyertek a pályázók a VEKOP keretében

Összesen több mint 22 milliárd forintot nyert 177 közép-magyarországi kis- és középvállalkozás, önkormányzat, egészségügyi intézmény, szakképzési centrum és tankerületi központ a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tíz felhívása keretében kutatás-fejlesztési, köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és egészségügyi fejlesztésekre, illetve hátrányos helyzetű csoportok támogatására – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Közel 2,5 milliárd forintot nyert el 8 pályázó az idegen nyelvi készséggel nem vagy alacsony szinten rendelkező, munkaképes korú lakosság számára szervezett alap- és középfokú idegen nyelvi képzések támogatására. A nyertesek vállalták több mint 16 ezer fő képzését, közülük minimum 13 ezer tanúsítványt, illetve bizonyítványt szereznek a képzés végén.
Kilenc pályázó nyert 2,4 milliárd forintot az úgynevezett HÍD programban, illetve szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztésére, hogy képessé váljanak az érettségi vizsgát adó képzés megkezdésére. A támogatás fordítható szakképző intézmények helyzetfelmérésére, tanulói készségek és képességek fejlesztésére, pályaorientációs tevékenységre és pedagógus továbbképzésre. A nyertesek vállalták közel 850 szakember továbbképzését, amelyből minimum 780-an képesítést szereznek.
Tizenöt pályázó 1,6 milliárd forintot nyert a „Digitális környezet a köznevelésben” című felhívás keretében, együttesen közel 8 ezer tanuló bevonását, illetve 684 pedagógus továbbképzését, átképzését vállalták digitális felkészültségük, az infokommunikációs technológia használatának erősítése érdekében.

Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációját célzó programokra pedig közel 0,4 milliárd forintot nyert el 5 pályázó két felhívás keretében. A támogatás fordítható a célcsoport felkutatására, szociális diagnózisra, egyéni fejlesztési terv készítésére, szociális munkára, krízisügyelet működtetésére, illetve a helyi humán szolgáltatások elérhetőségének javítására, felnőttképzésre, szakképzésre, foglalkoztatás elősegítésére – közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára.