2020. június. 3. szerda

Dokumentáció a felnőttképzésben

Jelentkezés a „Dokumentáció a felnőttképzésben” című műhelykonferenciára (Kérjük, válassza ki az Önre vonatkozó opciót, és adja meg a jelentkezők számát.)
  • A részvételi díj tartalmazza az előadásokat, a kávét és frissítőket, valamint a szendvicsebédet. Az előadások anyagait a résztvevők elektronikus formában megkapják, emellett minden résztvevő ajándékba kapja Farkas Éva: A rejtett tudás című könyvét. A jelentkezés beérkezése után a részvételi díjról számlát küldünk az Ön által megadott címre. Lemondást csak írásban fogadunk el a rendezvényt megelőző 3. munkanapig. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 70%-át kiszámlázzuk. A szervezők fenntartják maguknak a jogot, hogy az előre nem látható körülmények esetén megváltoztassák a szerződés tárgyát képező képzés előadóit és időpontjait. Erről a résztvevőket előzetesen értesítjük.